már hétvége ota rámragadt ez a kis gondolkodos, melankolikus hangulat. ha az ember elég sok idöt tölt egyedül és nem szol senkihez akkor egy idö után el kezd magával beszélgetni.
állitolag napi 13-14 emberi érintésre van szükségünk hogy ne érezzük magunkat rosszul.
talán ilyenkor kicsit más szemmel tud az ember magára nézni és néha rá is jön hogy mennyi mindenben hazudunk saját magunknak a hétköznapjaink során.
nyilván a tulélés egyik feltétele hogy elhitetjük magunkkal h. a kötelező dolgok fontossak és hogy a javunkat szolgálják. végülis az önbecsapás első lépése. ki mennyire hajlamos, ezt csinálja és mire kettőt pislogunk már 55 -60 évesek vagyunk, leéltünk egy életet ugy hogy valojában nem is élveztük. vagy pontosabban rájövünk h. a dolgok amik körül vesznek azoknak nincs értéke, mert egyedül az élmények amik velünk vannak mindig mindenhol illetve a családunk.
szomoru. pedig mind ezt tesszük. megfosztjuk magunkat az álmainktol, vagy azt hisszük h. az előreléptetés a munkahelyen majd segit. ha nagyobb lakásba költözök majd az segit. majd ha ezt meg ezt megtettem, meg rendbe tettem...
fura, én akkor voltam eddig a legboldogabb mikor szo szerint szartam bele az előirásokba és mitsem törödve henyéltem és azt tettük amit akartunk. mert azért az fontos h. szép dolog egyedül boldognak lenni, mégsem hasonlithato ahoz ha vkivel ezt megosztod.
felértékelödött a család gondolata is bennem. mondhatnánk hogy a korral jár. de inkább az az iszlám vallás hatásai minimálisan, Bilal barátommal töltött hosszu orákon át zajlo beszélgetések viszont eröteljesen befolyásoltak. érdekes volt látni egy teljesen más kulturát, kicsit köztük élni, miután megnyilnak. látni h. mennyire más értékrend szerint élnek. higgyétek el az iszlám igen logikus és szerethető is :)
de egy biztos, amit régebben gondoltom h. felnövünk, feleség, család, gyerek...megöregszünk...mi-értelme-az-egésznek? kérdésemre mintha jött volna egy válasz. megjegyzem alig hallható válasz volt, éppen csak suttogták. :)
-atokirina-
UGYHOGY LEON EL NE BASZD NEKEM!!! emlékszel még a szimplában miröl agyaltunk?
"Certa amittimus, dum incerta petimus. Míg a bizonytalan után futkosunk, elveszítjük a biztosat (Plautus)."
tudod arra jöttem rá hogy ha visszafogja magat az ember akkor olyanná vállunk aki csak azon töpreng h. mi lett volna ha...gondolom mindenkinek ismerös ez az érzés, mikor vmit nem teszünk meg pedig érezzük h. fontos lenne vagy fontos lehetne. vagy éppencsak félünk megtenni és inkább "elnapoljuk" vagy kilépünk belöle, hátat forditunk.
azt is elhatároztam h. összeirok mindent amit legmegvilágosodott pillanataimban gondoltam magamrol, arrol h. mi tesz boldoggá és h. miket akartam megtenni, kiprobálni. és ami még fontossabb, ezeket meg is teszem.
a saját szabályaimat se követtem:
Soha ne mondj nemet egy meghívásnak.
Soha ne állj ellent az ismeretlennek.
Soha ne légy udvariatlan.
És mindig jókor távozz.
Csak maradj nyitott,
és szívd magadba az élményt.
És ha fáj, akkor valószínűleg megéri.
minden dolog, minden személy életedbe ugy kerül, hogy magad vontad oda. az pedig hogy most mit kezdesz velük, az csak rajtad áll...
higgyétek el, a lélegeztető gépen nem lesz mit elnapolni!
persze ezzel nem azt akarom mondani hogy -in medias res - mindennek nekiesni. lehet ezt szépen sorjában! Primum vivere, deinde philosophari. előbb élni aztán filozofálni :))
cheers.
